Az oldalainkba ágyazott Google Adwords kódja marketing célokra, valamint a Google Analytics kódja a látogatottság méréséhez sütiket használ.

Adatkezelési szabályzat Elfogadom!

Advent Pécs

hu

Rajzpályázat

Az Advent Pécs épületfestő gyerekrajz pályázata

Az Advent Pécs és a Zsolnay Fényfesztivál közösen épületfestő rajzpályázatot hirdet, hogy a téli, adventi időszakban is fény, szépség és kreativitás ragyogja be Pécs főterét.

fejlec

Ezúttal gyerekeket hívunk alkotásra, hogy egy látványos épületvetítés keretében megmutathassák kreativitásukat, fantáziájukat és ügyességüket.

A rajzok elkészítéséhez egy mintasablont biztosítunk, ennek segítségével kell megrajzolni az alkotásokat, melyekből egy előválogatást követően kategóriánként 60-60 művet a szervezők és a pécsi Vizuál Tipp csapata digitalizálnak. Ezt követően Advent 2. és 3. hétvégéjén, sötétedés után a pécsi Dzsámi épületének déli homlokzatára vetítenek, melyeket a nagyközönség hatalmas méretben tekinthet meg.

A pályázat témája

 

Az előválogatás során kiemelten értékeljük azokat az alkotásokat, amelyek tükrözik az adventi időszak szépségét, a karácsony közeledtét.

Javasoljuk, hogy a rajzok kövessék a Dzsámi épületének formavilágát, legyenek minél részletesebbek és színesebbek, hogy az épületfestés minél látványosabb lehessen.

A pályázatra az épület (Gázi Kászim pasa dzsámija, hivatalos felszentelt nevén Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom) szakralitásával, szellemiségével és hagyományaival harmonizáló, azokat tiszteletben tartó alkotásokat várunk.

Korosztályok

 

A pályázatra három korosztályban lehet nevezni:

 

I. korcsoport: óvodások (4-6 évesek)

II. korcsoport: 7–10 éves tanulók

III. korcsoport: 11–14 éves tanulók

 

A pályázás módja

 

Személyi és jogi feltételek:

  • 4–14 éves korig minden természetes személy pályázhat
  • A pályázatra egyénileg lehet nevezni, szülői és tanári segítség természetesen igénybe vehető

Technikai feltételek, javaslatok, hogy jól használd ki az épületfestés speciális körülményeit:

 

  • A rajzok készülhetnek bármilyen eszközzel, lényeg, hogy minél színesebbek és telítettebbek legyen. A szebb látvány elérése érdekében ajánljuk a vízfesték, filctoll vagy tempera használatát. Lehetőség szerint ne maradjon üresen fehér terület az épületen, hacsak nem szándékod kiemelni ezzel részleteket.
  • Az épület vonalain kívülre ne rajzolj, ezek a részek nem tudnak megjelenni a vetítésen.
  • A pályaművek elkészítéséhez az Advent Pécs honlapjáról (adventpecs.hu) letöltött sablont kell használni, melyet A4/A3-as méretben javasolunk kinyomtatni, az A3-mas sablonnal könnyebb megrajzolni az apróbb részleteket is (nyomtatáskor válasszuk a kép méretezésénél a nyomtató margóihoz igazítást).
  • Előre kinyomtatott A/3-as sablonokat korlátozott számban a Zsolnay Negyedben található Zsolnay Infopont&Shopban (Pécs, Felsővámház u. 52.) is elérhetővé teszünk, melyek átvehetőek nyitvatartási időben (keddtől vasárnapig 9.00 és 17.00 óra között).

 

A pályázat beadásának feltételei:

 

  • Minden jelentkező csak egy alkotással indulhat a pályázaton.
  • A pályaműveket szkennelve, minimum 300 dpi felbontásban, jpg vagy pdf formátumban várjuk a gyerekrajz@zsn.hu e-mail címre.
  • Lehetőség van személyes leadásra is, ennek helyszíne szintén a Zsolnay Negyedben található Zsolnay Infopont&Shop (keddtől vasárnapig 9.00 és 17.00 óra között). Személyesen csak A/3 méretű pályázat leadására van lehetőség.
  • A pályázatnak a megadott címre a megadott határidőig be kell érkeznie.
  • A sablonon kért minden adat kitöltése szükséges, kérjük, ezt nyomtatott betűkkel töltsétek ki.

Elbírálás, szavazás

 

A pályázatokból egy előválogatást követően kategóriánként 60-60 művet a szervezők digitalizálnak. Az épületre kivetített és befotózott alkotásokat ABC sorrendbe rakjuk, galériákba rendezzük, így töltjük fel az adventpecs.hu rajzpályázattal kapcsolatos oldalára.

Minden korosztályban 6-6 művet fogunk díjazni, 3 díjat a közönség, 3 díjat pedig egy szakmai zsűri ítél oda.

Szavazatok gyűjtésére december 9. 17.00 órától december 18. 17.00 óráig lesz lehetőség.

Szavazni email regisztrációval lehet.

 

A nyertesek névsorának közzététele

 

A korcsoportonkénti első 3-3 helyezett neve december 19-én 20.00 órától az www.adventpecs.hu oldalon, illetve az Advent Pécs Facebook oldalán megtekinthető.

A díjakat postai úton küldjük ki.

Szerzői és felhasználói jogok

 

  • A pályázat benyújtója megőrzi a pályamunkák tekintetében a személyhez fűződő szerzői jogait.
  • A pályázat benyújtója a benyújtással korlátozástól mentes felhasználási jogot biztosít a ZSÖK NKft. részére, aki a pályázat és a későbbi pályázatok népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaművek felhasználására, azzal, hogy a felhasználás során köteles a pályázó nevének feltüntetésére.
  • A pályázat benyújtója a benyújtással hozzájárulását adja ahoz, hogy a ZSÖK NKft. a pályaműről készült reprodukciót elektronikus formában sokszorosítsa, valamint nyilvánosságra hozza, illetőleg megjelentesse, és ennek érdekében a ZSÖK NKft. számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló és ingyenes felhasználási jogot engedélyez azzal a feltétellel, hogy a ZSÖK NKft. a pályázó nevét minden megjelenés esetén köteles feltüntetni.

Határidők

 

Pályázat kiírásának időpontja: 2020. november 3.

Pályázat beküldésének határideje: 2020. november 20. 24.00 óra

A határidőt meghosszabbítottuk november 25. 12 óráig!

 

Alkotások bemutatásának időpontja: 2020. december 4–6. és december 11–13. 16.30–19.30

 

Nyertes alkotások bemutatása: 2020. december 19. és 20. 17.00–18.00

Közönségszavazás időtartama: 2020. december 9. 17.00 órától december 18. 17.00 óráig

 

Eredményhirdetés időpontja (online közvetítjük): 2020. december 19. 17.00

 

További információ

 

További kérdés esetén írj az alábbi e-mail címre, vagy keresd weboldalunkat:

gyerekrajz@zsn.hu

www.adventpecs.hu

reverse

Sablon letöltése:

 

A sablont a megfelelő gombra kattintva, PDF vagy JPG formátumban lehet letölteni. Mindkét esetben javasoljuk nyomtatás előtt letölteni. A sablont lehetőleg A/3 méretben kérjük kinyomtatni (Email-ben az A/4 méretet is elfogadjuk).

 

 

PDF      JPG