Az oldalainkba ágyazott Google Adwords kódja marketing célokra, valamint a Google Analytics kódja a látogatottság méréséhez sütiket használ.

Adatkezelési szabályzat Elfogadom!

Advent Pécs

hu

Adventi Épületfestő Gyerekrajzpályázat

Az Advent Pécs és a Zsolnay Fényfesztivál 2022-ben ismét épületfestő rajzpályázatot hirdet, hogy a téli, adventi időszakban is fény, szépség és kreativitás ragyogja be Pécs főterét.

gyerekrajz-2022-web-2

A pályázat célja, hogy a pályázók Pécs ikonikus templomáról készült mintasablon alapján hangulatos gyerekrajzokat készítsenek, melyek illeszkednek az ünnep és a hely szellemiségéhez.

 

A pár éve indult kezdeményezésünk egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az esemény tavaly országszerte már több ezer gyermeket inspirált, akik próbára tették kreativitásukat. Az ünnepre való felkészülés során született „mini fényfestő alkotásokat” a gyönyörű pécsi templom, a Dzsámi (Gázi Kászim pasa dzsámija, hivatalos felszentelt nevén: Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom) déli homlokzatára vetítjük Advent hétvégéin, így a közönség hatalmas méretben csodálhatja meg az ifjú tehetségek munkáit.

A pályázat témája

 

A beérkezett pályamunkák előválogatása során kiemelten értékeljük azokat az alkotásokat, amelyek tükrözik az adventi időszak szépségét, a karácsony közeledtét. A döntőbe a templom szakralitásával, szellemiségével és hagyományaival harmonizáló, azokat tiszteletben tartó alkotások juthatnak be. Javasoljuk, hogy a rajzok kövessék a Dzsámi épületének formavilágát, legyenek minél részletesebbek és színesebbek, hogy az épületfestés minél látványosabb lehessen. 

Korosztályok

 

A pályázatra idén három korosztályban lehet nevezni:

 

I. korcsoport: óvodások (4-6 évesek)

II. korcsoport: 6–10 éves alsó tagozatos tanulók (1-4. osztály)

III. korcsoport: 10–14 éves felső tagozatos tanulók (5-8. osztály)

Pályázati leadási határidő:

 

A pályamunkákat 2022.10.24. – 2022.11.20. 24.00 óráig várjuk.

 

A munka folyamata:

 

A rajzok elkészítéséhez egy mintasablont biztosítunk,

  • ezt a szülőnek/pedagógusnak kell letölteni. A sablont a megfelelő gombra kattintva, PDF vagy JPG formátumban lehet letölteni. Mindkét esetben javasoljuk, hogy nyomtatás előtt válasszák ki az "oldalhoz igazítás" funkciót.
  • A sablont A/3 méretbenszükséges kinyomtatni.
  • nyomtatott betűkkel, jól olvashatóan ki kell tölteni a sablonon az alábbi adatokra vonatkozó részt:
    • név
    • életkor
    • iskolai évfolyam, osztály
    • postai cím
    • szülő telefonszáma
    • szülő e-mail címe
  • végül a pályázó gyermek tetszés szerint kiszínezheti, festheti a sablont, az alkotáshoz nincsenek technikai megkötések.

 

A pályázat beadásának feltételei:

 

  • ELEKTRONIKUSAN: a kész alkotásokat szkennelve, minimum 300 dpi felbontásban, jpg vagy pdf formátumban várjuk a gyerekrajz@zsn.hu e-mail címre, melyről a beérkezést követően visszaigazolást küldünk. Az A/3-as méretű rajzok szkennelése szinte minden településen elérhető a közintézményekben, fotólaborokban.
  • POSTAI ÚTON: Ajánlott küldeményként postázva:
    • Zsolnay Örökségkezelő NKft. – Adventi Épületfestő Gyerekrajzpályázat
    • Pécs, 7603 Pf. 27. címre
      FONTOS: Kalkulálni kell a beérkezési határidővel, a határidőn túl érkezett alkotások kimaradnak a versenyből.
  • SZEMÉLYES LEADÁS: keddtől vasárnapig, 10.00 és 17.00 óra között a Zsolnay Negyedben, a Zsolnay Infopont & Shopban (Pécs, Felsővámház u. 52.).
  • Minden jelentkező csak egy alkotással indulhat a pályázaton.
  • A pályázatnak a fentebb megadott címre és határidőig be kell érkeznie.
  • A sablonon kért minden adat kitöltése szükséges, kérjük, nyomtatott betűket használjanak a kitöltés során.

 

A versenyen való részvételt kizáró tényezők:

 

  • A lefotózva elküldött pályamunkák kiesnek a versenyből
  • Helytelenül nyomtatott sablon esetén előfordul, hogy az épületnek csak egy részlete látszik. Az álló formátumban nyomtatott sablon esetén túl kisméretű lesz az épület, ez sem felel meg a verseny szabályainak. Javasoljuk, hogy lehetőleg pdf verziót nyomtassanak, és válasszák ki az „oldalhoz igazítás” opciót.
  • A hiányosan vagy nem olvashatóan megadott személyes adatok miatt szintén ki lehet esni a versenyből
  • Ha egy pályázó több alkotással nevez a versenybe, az kizáró ok.
  • A verseny tisztasága érdekében a szakértő zsűri visszatartja azokat az alkotásokat, ahol felmerül a gyanú, hogy nem a gyermek készítette, illetve egyértelműen felfedezhető felnőtt közreműködése, korrekciója, belerajzolása.
  • A Katolikus Megyéspüspökség fenntartja magának a jogot, hogy azokat az alkotásokat, amelyekről úgy ítéli, hogy nem tartják tiszteletben a templom szakralitását és az ünnep méltóságát, kizárja a vetítésből.
  • A határidőn túl érkezett alkotások nem vehetnek részt a versenyben.

 

 

A pályázás módja

 

Személyi és jogi feltételek:

  • 4–15 éves korig minden természetes személy pályázhat, aki óvodai vagy általános iskolai intézmény jogviszonyába tartozik.
  • A pályázatra egyénileg lehet benevezni, a nevezés folyamatában szülői és tanári segítség igénybe vehető.

Technikai feltételek, javaslatok, hogy jól használd ki az épületfestés speciális körülményeit:

 

  • A rajzok készülhetnek bármilyen eszközzel, lényeg, hogy minél színesebb és telítettebb legyen. A szebb látvány elérése érdekében ajánljuk a vízfesték, filctoll, tempera vagy akril használatát. Lehetőség szerint ne maradjon üresen fehér terület az épületen, hacsak nem szándékod kiemelni ezzel részleteket.
  • Az épület vonalain kívülre ne rajzolj, ezek a részek nem fognak látszódni a vetítésen.
  • Lehetőség szerint kerülni kell a feliratokat is.
  • A pályaművek elkészítéséhez az Advent Pécs honlapjáról (adventpecs.hu) letöltött sablontkell használni, melyet A3-as méretben kell kinyomtatni, ebben a méretben könnyebb megrajzolni az apróbb részleteket, és ideális a vetítésre is. Nyomtatáskor válaszd a kép méretezésénél a "margóhoz igazítás" lehetőséget
  • Előre kinyomtatott A/3-as sablonokat korlátozott számban a Zsolnay Negyedben található Zsolnay Infopont & Shopban (Pécs, Felsővámház u. 52.) is elérhetővé teszünk, melyek átvehetőek nyitvatartási időben (keddtől vasárnapig 10.00 és 17.00 óra között).

Elbírálás, szavazás

 

A verseny döntőjébe az előválogatást követően kategóriánként 40-40 mű kerül be. Ettől függetlenül, hogy senkinek se  okozzunk csalódást, minden alkotást, amely megfelel a verseny formai követelményeinek, digitalizálunk, a helyszínen befotózunk, és Karácsony előtt névsor/korcsoport szerint közzéteszünk a weboldalunkon. Honlapunkról a szülők így le tudják majd tölteni gyermekük alkotását, melyet utána akár karácsonyi üdvözletként meg tudnak osztani, tovább tudnak küldeni a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek.

 

Közönségszavazás

 

Az előválogatást követően a döntőbe jutott műveket digitalizáljuk. Az épületre kivetített és befotózott alkotásokat korcsoportok szerint galériákba rendezzük, ABC sorrendbe rakjuk, így töltjük fel a gyerekrajzpalyazat.hu szavazóoldalra. A döntőbe jutott alkotásokat Advent 2. 3. és 4. hétvégéjén, sötétedés után a pécsi Dzsámi épületének déli homlokzatára vetítjük, a nagyközönség így személyesen, teljes életnagyságában is megtekintheti azokat.
Közönségszavazás időtartama: 2022. december 09. 12.00 óra és december 19. 12.00 óra között. Szavazni email-regisztrációval lehet. Egy IP címről csak 1 szavazat adható le. 

 

Díjazás

 

Minden korosztályban 3 szakmai és 1 közönségdíjat fogunk kiosztani, a nyertesek értékes jutalomban részesülnek.

 

A nyertesek névsorának közzététele

 

Az ünnepélyes eredményhirdetést online közvetítjük, 2022. december 21-én, 17.00 órai kezdettel a www.adventpecs.hu oldalon, illetve az Advent Pécs Facebook oldalán.

A korcsoportonkénti helyezettek névsora december 21-én 18.00 órától a www.adventpecs.hu oldalon, illetve az Advent Pécs Facebook oldalán megtekinthető.

A nyereményeket december 22. és január 15. között, keddtől vasárnapig a Zsolnay Negyed Infopont & Shop-ban lehet átvenni, 10.00–17.00 óráig. Akik nem tudják személyesen átvenni,  részükre január harmadik hetében postázzuk a nyereményüket.

 

A szakmai zsűri tagjai

 

  • Sztojánovits Andrea – zsűrielnök, a Zsolnay Fényfesztivál szakmai partnere, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia tanszékének egyetemi adjunktusa
  • Balogh Tünde – a Pécsi Galériák kiállítási koordinátora, múzeumpedagógus
  • Velner Eszter – művészpedagógus, rajztanár, a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont oktatója
  • Németh Pál – szobrászművész, a PTE Műszaki és Informatikai Kar oktatója
  • Ujvári Dániel – fényművész, a LALUZ alkotócsoport tagja
Szerzői és felhasználói jogok

 

  • A pályázó megőrzi a pályamunka tekintetében a személyhez fűződő szerzői jogait.
  • A pályázat benyújtója a benyújtással korlátozástól mentes felhasználási jogot biztosít a ZsÖK NKft. részére, aki a pályázat és a későbbi pályázatok népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaművek felhasználására, azzal, hogy a felhasználás során köteles a pályázó nevének feltüntetésére.
  • A pályázat benyújtója a pályamunka beküldésével  hozzájárulását adja ahhoz, hogy a ZsÖK NKft. a pályaműről készült reprodukciót elektronikus formában sokszorosítsa, valamint nyilvánosságra hozza, illetőleg megjelentesse, és ennek érdekében a ZsÖK NKft. számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló és ingyenes felhasználási jogot engedélyez azzal a feltétellel, hogy a ZsÖK NKft. a pályázó nevét minden megjelenés esetén köteles feltüntetni.

Határidők

 

Pályázat kiírásának időpontja: 2022. október 24.

 

Pályázat beküldésének határideje: 2022. november 20. 24.00 óra 

 

Alkotások bemutatásának időpontja 2022. Advent második, harmadik és negyedik hétvégéje: 

  • december 2–4. - 16:30 - 19:30
  • december 9–11. - 16:30 - 19:30
  • december 16–18. - 16:30 - 19:30

 

Nyertes alkotások bemutatása: 2022. december 21. 18.00–20.00

Közönségszavazás időtartama: 2022. december 09. 12.00 órától december 19. 12.00 óráig

 

Eredményhirdetés időpontja (online közvetítjük): 2022. december 21. 17.00

 

További információ

 

További kérdés esetén írj az alábbi e-mail címre, vagy keresd weboldalunkat:

gyerekrajz@zsn.hu

www.adventpecs.hu

reverse

Sablon letöltése:

 

A sablont a megfelelő gombra kattintva, PDF vagy JPG formátumban lehet letölteni. Mindkét esetben javasoljuk nyomtatás előtt letölteni. A sablont lehetőleg A/3 méretben kérjük kinyomtatni (Email-ben az A/4 méretet is elfogadjuk).

 

rajzpalyazat_sablon_pecs2021_web

 

PDF      JPG